categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Böszörményi Gyula : Kucó (Dedikált)

  • description
  • additional information
Dedikált példány!
Sorozat: Hatodik Síp Könyvek 3.

Böszörményi Gyula eddig Robin Mash álnéven publikálta habkönnyű, szórakoztató írásait.
Ebben a kötetben azonban - vállalva nevét, sorsát, egész eddigi életét - két megrázó, felkavaró írásával jelentkezik. Mészöly Gábor meleg hangú bevezető sorai tájékoztatják az olvasót arról, hogy Böszörményi súlyos mozgássérült: izomsorvadása van. Ez a kór pedig gyógyíthatatlan, halálos betegség. Bár egészségesen született, a betegség jelei már kétéves korában mutatkoztak, és a sors különös kegyetlensége folytán családja is széthullott körülötte. Így került - másutt nem nyervén bebocsátást - egészségügyi gyermekotthonba, ahol mozgássérültként, de éles, nyílt szellemmel töltötte mindennapjait szellemi fogyatékosok között. Ebből a megrázó élményből építette fel a Kucó című írás elbeszélőjének személyiségét, a szellemi fogyatékos fiúét, aki tizenkét "beszélésbe" rendezve mondja el mindazt, amit a maga eszével, emberségével a világból az őt körülvevő környezetből meglát, érzékel, felfog, érez, s az évek során tapasztalatokká rendez. Az ő helyesírásával rögzíti papírra Böszörményi Gyula azokat a helyzetképeket, melyek - a Kucó főhőse számára talán nem megrázóak - de az olvasóban torokszorító érzéseket keltenek. A "beszélések" után, mintegy ellenpontként kórházi Jegyzetlap olvasható, mely száraz, rideg híradás a szellemiségükben, és ezáltal személyes szabadságukban is korlátozott, nyomorúságos életre ítélt emberek hétköznapjairól.

A Villamostangó elbeszélője ápoló az előbbi helyszínhez hasonló intézetben, és a betegekhez, orvosokhoz való viszonyát - a magyar elmegyógyintézetek állapotáról is hű képet adó - nyolc tételben rögzíti. Legtöbbször a villamoson zötykölődve körvonalazódnak, sokszor megfogalmazhatatlan gondolatai, ám az olvasó ilyenkor is - talán éppen az indirekt közlés okán - pontosan tudja, mire gondolt az elbeszélő.
condition:
category: Books > Literature > Contemporary Hungarian Literature >
category: Bibliophil > Autographed, signiert >
category: Books > Literature > Novel >
publisher: Mandátum, 1991.
item number / ISBN: 0042550
binding: paperback
pages: 113
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty