Illyés a '30-as évek végén – nem egyedül – a "nazarénus lelkiségben" kereste a megoldást. A háború idején feladta a "beszélő némaságot", írása tiltakozássá hevült, a negyvenes évek elejétől ismét "bátrabb igazságokért" küzdött. E szakaszban született második nagyepikai műve, a Kora tavasz (1941) is – miközben önéletrajzi logikájának követése – történelmi számvetéssé válik. Arra vállalkozik benne, hogy nemzedéke ifjúkorának, de a nemzet történelmének is eltemetett rétegét, az 1918–1919-es forradalom idejét életre keltse. Már első mondatában vállalja, hogy "mint minden történelmet ábrázoló műben, ebben is két korszak van bezárva: az, amelyről és az, amelyben íródott". Benne tehát ugyanúgy átfogalmazza a félmúlt történelmét, mint a Puszták népében a szinkron szociográfiai és önéletrajzi életrészleteket.