categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Rózsa Gyula : Kokas Ignác (Dedikált)

  • description
  • additional information
Dedikált példány!

Sorozat: Corvina műterem.

Kokas Ignác sokáig kereste a helyét, és bár a főiskola elvégzésétől kezdve sikeres volt, elismerték, díjakat és ösztöndíjakat kapott, mégis úgy érezte, nem tud kiteljesedni. Változás a 60-as évek közepén követke-zett be, amikor elkezdte festeni ún. "zöld" képeit. Ez a korszak mintegy három évig tartott, 1965 és 1968 között. Szakmai vagy közönségsikert nemigen jelentett, de egyéniségét megérlelte, kiteljesítette. Úgy érezte, megtalálta a helyét. Életének, alkotó munkásságának talán legfontosabb szakasza kezdődött 1969-ben az ún. "Ginza-korszak"-kal. Ginzapuszta elhagyatott uradalom volt Alcsút mellett, ahol ettől kezdve minden évben eltöltött néhány hónapot. Sajátos, a figuralitás és nonfigurativitás határán mozgó erőteljes kompozíciójú és koloritú képei itt születtek. 1969-ben rendezték egyik legsikeresebb kiállítását is, amely végre elismerést hozott korábbi "zöld" képeinek. Festészete teljesen egyéni utakat követ. Lelkületére, művészi énjére Csontváry volt a legnagyobb hatással. A megformált, megfestett alak önálló életre kelése, a test-lélek-környezet harmonikus megformálása volt mindig is a vágya. Nemzetközi, országhatárokon túl is ható, egyetemes festészetet akart létrehozni. Szereplései a Velencei Biennálékon sikeresek voltak. Napjaink divatos trendjei kissé kiszorították, de művészetének a mai változó világban is fontos szerepe, helye van.
condition:
category: Books > Arts > Fine Arts > exhibition catalog >
category: Bibliophil > Autographed, signiert >
publisher: Corvina, 1978.
item number / ISBN: 0041763
binding: paperback
pages: 71
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty