Kulcsár Szabó Ernő tanulmánykötetében azon cikkeit gyűjtötte egybe, amelyek valamilyen formában hozzájárultak a hazai irodalmi hermeneutika kibontakozásához. A szerző olyan -napjainkig ható -előfeltevésekkel vet számot, mint például a kontemplációelvű irodalomértés, mely kizárólag az alkotó kompetenciáját ismeri el egy szöveggel szemben, s a befogadást passzív szemlélődésre redukálja. Megkérdőjelezi azt a -még az egyetemi hallgatók nagy többségét is jellemző -felfogásmódot, mely a szerzői én életében való fiktív részesülés élményét tekinti a művészi befogadás értelmének, és egyfajta irodalom-lélektani empátia horizontjából olvassa (például) a kései József Attila-verseket. Elutasítja az Adyt kizárólag mint a francia szimbolizmus örökösét kanonizáló hagyomány létjogosultságát. Rákérdez annak a látványos és hirtelen recepciós törésnek az okára, amelynek az Illyés-líra esett áldozatául a 90-es években. A konkrét életmű- és szövegértelmezéseken túl a szerző olyan alapvető esztétikai problémákat is fölvet, mint például az irodalom történetiségének hozzáférhetősége vagy a kánonképződés és ezen belül a nemzeti kánon sajátosságai.