categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Vincze Ferenc (szerk.) : Intézményesülés, elbeszélések, médiumok - Tendenciák a kortárs magyar képregényben és képregénykutatásban II.

  • description
  • additional information
Tartalomjegyzék képe a "további adatok"-nál.

Sorozat: Képregénytudomány 2.

Mint ahogyan az a Képregénytudomány című könyvsorozat első kötetében megfogalmazódott, a magyar képregénytudomány a kialakulás stádiumában található. Az első kötet, mely a 2016 májusában Kolozsváron rendezett Tendenciák a kortárs magyar képregényben és képregénykutatásban című konferenciasorozat első állomásának szövegeit rendezte egybe, éppen arra kísérelt meg rámutatni, hogy ez az új diszciplína mikét is próbál helyet kialakítani önmaga számára a magyar tudományos diskurzusban. Jelen kötet, mely a fentebb említett konferenciasorozat második, Pécsen megrendezett állomásának szövegeit tartalmazza, explicit módon reflektál e tudományág térnyerésére, továbbá magukat a lehetőségeket is problematizálja.
A címbe emelt három jelenséget - intézményesülés, elbeszélések, médiumok - egyfelől a konferencián elhangzott előadások, másfelől a tanulmányként megírt szövegek tematikus és elméleti horizontjai körvonalazták, mindhárom hangsúlyosan és megkerülhetetlen módon van jelen a tanulmánykötet írásaiban. E három jelenség egyúttal arra is rámutat, milyen kérdésfelvetések fogalmazódnak meg jelenünkben a hazai képregénytudományos diskurzusban, mely keretek határozzák meg a képregényről szóló tudományos beszéd lehetőségeit és feltételeit.
condition:
category: Books > Comics >
category: Books > Essay >
category: Books > Other >
publisher: Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 2018
item number / ISBN: 9789638798459
binding: paperback
pages: 202
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty