categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Kanyó András : Igazságtétel - Mindszenty másik arca

  • description
  • additional information
"Mélyről indult, meredeken ívelő pályát futott be. A csúcsról zuhant a mélybe. Kezdettől vonzódott a politikához. Zalaegerszegi plébánosként lapot szerkesztett, antiszemita felhangú írásokkal. A harmincas években a nyilasokkal kokettált, akik aztán hatalomra jutva, Sopronkőhidára hurcolták. Szabadulását, s talán életben maradását is az általa annyira gyűlölt Szovjetunió hadseregének köszönhette. Megrögzött királypárti volt. Magát zászlósúrnak, az egész nemzet szellemi és politikai vezetőjének tekintette, aki fölötte áll a miniszterelnöknek is. Hazáját egy újjáélesztett monarchia tagjaként szerette volna látni, Habsburg Ottóval a trónon. A köztársaságot elutasította, kormányával nem tárgyalt. Az állam és az egyház viszonyának rendezésére nem volt hajlandó. Amerikai beavatkozást sürgetett, azt sem bánva, ha az háborúhoz vezetne. Rákosi az ÁVH-t uszította rá. Ügynökökkel vették körül, behálózták egyházát is. Az egyenlőtlen küzdelemnek a koncepciós per vetett véget. Megrettent a várható ítélettől, együttműködött perbefogóival, s Péter Gáborral. Világszemlélete a börtönévek és az amerikai követségen töltött tizenöt esztendő alatt sem változott. Elutasította XXIII. János és VI. Pál Kelet felé nyitó politikáját, a Vatikán és a magyar állam közötti tárgyalásokat. Utolsó éveiben többet ártott, mint használt egyházának. Nagy feltűnést keltő Emlékirataim című kötetében nagyvonalúan kezel, s megmásít tényeket. Aszerint, hogy azok használnak-e vagy sem a magáról kialakítani óhajtott képnek. Maradt, aki volt. VI. Pál pápa fogalmazása szerint: makacs, nehezen kezelhető, akinek sok ténykedése nehezen érthető meg." - Kanyó András

Kanyó András a rendszerváltás hajnalán a már felfelé buktatott Kádár Jánossal készített interjúval vonta magára a figyelmet, az utóbbi évtizedben viszont sokan támadták a Horthy Miklósról és Mindszenty Józsefről készített kötetei, illetve ÁVH-s múltja miatt. A szerző egykor az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) angol–amerikai vonalán dolgozott, majd Londonban hírszerző, utána a Magyar Televízió és a Népszabadság újságírója, moszkvai és bonni állandó tudósítója volt.
condition:
category: Books > History > 20th Century, Politics >
category: Books > Religion >
publisher: Divald Bt., 2010
item number / ISBN: 9789630676274
binding: hardcover
pages: 512
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty