A Hullámok kergetése úgyszólván fél Európát szembesíti az olvasóval. Svédország, Dánia, Anglia, Franciaország, Németország, Szovjetunió és Olaszország tájait vetíti elénk olvasás közben egy láthatatlan laterna magica, s a tájak színes foltjaiban itt-ott fesejlenek a történelem erővonalai is. A könyv műfajilag igen bonyolult ötvözet: az útinapló és útirajz, az esszé, a riport, a személyes vallomás és a lírai emlékezés egymás hatását erősítő legjobb elemei olvadnak benne együvé. Anglia felébreszti benne az egykori Shakespeare-fordítót s az angol irodalom alapos ismerőjét, a Forum Romanum kövei között pedig a hajdani latin szakos egyetemi hallgató cipői kopognak, aki most eljött mintegy ellenőrizni, hogy valóban létezik-e mindaz, amiről egykor éveken át tanult és tanított? Régi vizsgák személyes emlékei vezetik mindenfelé, s az élettelen romok a képzelet, a ráismerés és a tudás segítségével hirtelen megelevenednek. Az író - ha kell - két csonka oszlopból felépíti a hajdani - palotát, s varázslatos könnyedséggel rögtön hozzá is hangolja a mai környezetet: a buja oleander-fákat, a hangosan vitatkozó asszonyokat, egy-egy kószáló cicát és nevető kisfiút. A messzi vidékek érzékletes látványa, hangulata, az utazás és felfedezés izgalma, a nyüzsgő élet villanásai, hirtelen felvázolt jellegzetes arcélek, személyes vallomások és az ujjongó felismerés s mintegy gazdag ráadásként az író színes egyénisége és a sokféle emlék mesteri közvetítése feledhetetlen olvasói élménnyé avatják a minden vonatkozásában érdekes könyvet.