categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Hubay Jenő : Horthy Miklós-induló. (kotta)

  • description
  • additional information

Szövegét írta: Farkas Imre. Zenéjét szerzette: --. –

Nagy valószínűséggel újságmelléklet.

Az 1935-ös Horthy indulóból több változat készült, különféle apparátusokra és transzpozícióban: ének-zongora, vegyeskar a cappella, zenekari kísérettel Losonczy Dezső hangszerelésében, Marchehongroise címmel zongorára két és négy kézre is, illetve – a kor szokása szerint – szalonzenekarral és cigányzenekarral is játszották. A sok változat ellenére marginális jelentőségű, névnapi köszöntőhöz fogható, legfeljebb néhány ünnepségen szólalt meg. Az ötlet biztosan nem Hubaytól származott, a filmgyár kérhette fel 1935 tavaszán a vezér jubileuma alkalmából készített filmhez, de az ügy összemosódik egy másik filmmel, a Halló Budapesttel (az Indulót szeptemberben felvették a Várban a szerző vezényletével, katonazenekarral), a többi változat talán csak a szokásos melléktermék. A felkérést durva dolog lett volna visszautasítani, Hubay pedig (nem Ady nemzedéke) nem kereste a konfliktust (nem tiltotta le műveinek németországi előadását sem 1933 után, de erről véleményét kivételesen nagyon élesen közölte a sajtóban). Horthynéval viszont Hubayék jóban voltak (később Portugáliában is), a kapcsolatot a zene jelentette közöttük. Még a 40-es évek elején is eljártak a Hubay-palotába zenét hallgatni, olyan előadókat, akik nyilvánosan már nem játszhattak. (Gombos László szíves közlése - axioart.)

condition:
category: Books > Arts > Music >
publisher: [Budapest], [1935 után], s. n.
item number / ISBN: 0015026
pages: [4]
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty