Az indiánok éltek, vadásztak és harcoltak, szerettek és gyűlöltek, imádták isteneiket, és szabadok voltak. Aztán megérkezett a "fehér ember", aki előbb szép szavakkal megtévesztette, elzüllesztette, azután tűzzel-vassal irtotta, végül pedig rezervátumokba kényszerítette őket.
És mindezt miért? Mert az indiánok "pogányok", "emberi érzelmeket nem ismerő vadak", "műveletlen barbárok" voltak.
Az indiánok valóban nem ismerték a Bibliát, de korántsem lehet őket istentelennek nevezni. Érzelmeiket nem úgy juttatták kifejezésre, mint a fehér ember, de ettől még ugyanolyan érző és érzékeny emberi lények voltak – és azok ma is. Hogy műveletlen barbárok voltak? Ennek cáfolatát az olvasó ebben a könyvben találja meg.

Reggel, ha felkelsz, adj hálát a Nagy Szellemnek a reggelért, a fényért, az erődért, az életért. Ha nincs okod hálát adni, a hibát magadban keresd (Tecumseh).

Amiben az emberek hisznek – az igaz
(Dakota közmondás).