categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Nagy István : Erdélyi úton

1,200 Ft
  • description
  • additional information
Nagy István életrajza:
Munkáscsaládban született, a Fellegvár sziklalakásainak egyikében, a Sáncalján nőtt fel. Az elemi iskola ötödik osztályát félbehagyva asztalosmesterséget tanult. 1920-ban a gyufagyárban inassztrájkot szervezett, 1922-ben a bútorgyárban szakszervezeti főbizalminak választották. Vándormunkásként dolgozott Bukarestben, Brăilán és Galacon. Visszatérve Kolozsvárra bútorasztalos lett és részt vett a Román Munkássegély szervezésében. 1933-34-ben Józsa Bélával szerkesztette és írta az Írjatok! című kommunista szépirodalmi lapot. Munkásmozgalmi tevékenysége következtében megjárta Jilava és Doftana börtöneit. 1940-ben munkaszolgálatra hívták be, majd Caracalba internálták. 1943-ban részt vett a szárszói konferencián. 1945-ben főszerkesztője volt a Képes Újságnak, 1945 után a Román Munkáspárt kolozsvári tartományi bizottságának tagja lett, majd nemzetgyűlési képviselő. 1948-1952 között a Bolyai Tudományegyetem tanára és rektoraként működött. 1952-ben felfüggesztették párttagságát azzal az indokkal, hogy együttműködött a fasiszta népi írókkal. 1954-ben rehabilitálták, 1955-ben állami díjjal tüntette ki.
(Forrás: Wikipédia)
condition:
category: Books > Literature > Novel >
category: Books > History > 20th Century, Politics >
publisher: Szikra, 1947
item number / ISBN: 0021665
binding: hardcover (in original dust jacket)
pages: 135
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty