Nyika (Richter Margit) 1950-ben született, konszolidált körülmények között nőtt fel. Látszólag semmi sem akadályozhatta volna meg a tisztes karriert, hogy eminensként tanuljon, férjhez menjen, gyereket szüljön, a társadalomnak hasznos tagja legyen. Mégis, édesanyja öngyilkossága után, Nyika veszélyes, lejtős útra tér: előbb csak felelőtlen, kerüli az iskolát, aztán tékozolni kezdi önmagát is, rövid és megalázó testi szerelmek juttatják egyre lejjebb, egészen a börtönig. Édesapja gyönge, hiába akarja megállítani a folyamatot, nem segíthet. Kiszabadulás után ismét kalandokba sodródik Nyika – a véletlen menti meg az újabb lebukástól. S a véletlen hozza a menekvést is: Tamást. Összeházasodnak, Nyika ikreket szül… látszólag megnyugodott, mintha végérvényesen „elfeledte volna” a múltját. A múlt mégis megjelenik, szükségszerűen. "Mikor ezt a regényt írni kezdtem, még meg tudtam volna mondani, kiről (kikről) mintáztam Nyikát. Még elmesélhettem volna – író-olvasó találkozókon rendszeresen fölbukkanó kérdés –, milyen élmények alapján készült ez a könyv. De írás közben sok minden átalakul, a szöveg élni kezdi a saját életét, egyik dolog hozza a másikat, összefonódik az élmény a fikcióval. Megváltoztak a helyszínek, a történet, legfőképpen a hős, először is nő lett a férfiból, másodszor is… No, hisz ez majd kiderül, ha elolvassák. Annyi bizonyos, hogy régi jegyzeteimet nézegetve, egy szakállas vicc jut eszembe. Ismerik? Kérdést intéznek a jereváni rádióhoz: igaz-e, hogy Kohn százezer pengőt nyert kártyán? Igaz, de nem kártyán, hanem lóversenyen, nem százezret, csak százat, nem Kohn, hanem Grün, nem nyert, ellenben vesztett… Körülbelül így áll a helyzet az eredeti történettel is. Ezért hát ez a könyv nem kulcsregény. Mi több, ahogy telik az idő, kezdem azt hinni, hogy Nyika – hódolat Flaubert-nak – többé-kevésbé én vagyok. Eredeti megjelenés éve: 1979