categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Dénes Iván Zoltán : Eltorzult magyar alkat - Bibó István vitája Németh Lászlóval és Szekfű Gyulával

  • description
  • additional information
Az idézőjel nélküli főcím sejteti, hogy Bibó Istvánnal foglalkozó munkát vesz kézbe az olvasó. Az alcím pedig egyértelművé teszi a könyv tárgyát: a múlt század három kiváló gondolkodója egymáshoz viszonyított nézetrendszerét tárja fel a szerző. Bibó, Németh és Szekfű egyszerre, egy időben ugyanis nem folytatott egymással "vitát". A polémia Bibó oldaláról nem a partnerek meggyőzését, hanem a magyar szellemi hagyomány folytonosságának biztosítását célozta: nem "elsöpörni" vagy mellőzni, netán meggyőzni, hanem meghaladni kívánta elődeit. Szekfű Gyula és Németh László kortársa is volt Bibónak, de olyan idősebb kortársak voltak, akiknek életműve a magyar történelem, a magyar szellemi élet szempontjából egy mégoly tehetséges, eredetien gondolkodó s a nyugati szellemi hatások iránt nyitott pályakezdő számára is, mint a fiatal Bibó, megkerülhetetlen volt. Az ő "vitája" tehát csak részben volt a kortársakkal folytatott közvetlen diszkusszió, javarészt inkább mint az elődökhöz, a szellemi hagyományhoz való viszonya tisztázásaként értelmezhető, végül pedig - Bibó élete utolsó éveiben - az elhunytak méltatását, eszmetörténeti helyének kijelölését is szolgálta.
condition:
category: Books > History > 20th Century, Politics >
category: Books > History > Hungarian history >
category: Books > Social science >
publisher: Osiris, 1999.
item number / ISBN: 9789633796726
binding: paperback
pages: 258
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty