Ironizált líra, fragmentált szövegkezelés, szkeccsek, novellák, nem kevés, közel száz, és mind Esterházy Péter tollából, és mindnek egy a címe: Egy nő. Sőt Esterházy továbbviszi a gondolatot, hiszen mindegyik novella, írás első mondata is ugyanúgy szól "Van egy nő". Kimeríthetetlen a férfi-nő viszonyok alakulásának ábrázolása, valójában kimeríthetetlen a férfiak viszonya a nők felé - és fordítva. Merthogy Esterházy férfi narrátora ezernyi változatban mutatja be azt az "egy" nőt, aki a számára, "a" nő. Ám számunkra, olvasók számára egy idegen, mert a nő(k) kilétéről jóformán semmit sem tudni (Esterházytól megszoktuk, hogy a valóságot mesterien és szinte visszakereshetetlenül elegyíti a fikcióval). Ellvastam egyszer, majd kétszer, aztán már többedszerre is, a titok megfejtésre szorult, és a titok feltárult, mint Szezám kapuja. A kötet nem egy nőről szól, hanem három konkrét nőről - mégpedig név szerint. Sok kritika érte a magát az Egy nő-t és magát Esterházyt is az olykor naturálisan durva leírásaiért, a frivolizált, jócskán erotizált férfivallomásokért. Pedig Esterházy épp csak annyit tett, hogy lejegyezte mindazt, amit egy férfi gondol, érez azzzal az Egy nő-vel kapcsolatban: szeret és gyűlöl, taszít és vonz. Féltékeny, rajong, fél és félt, vágyakozik, kioktat, uralkodik, meghunyászkodik, megaláz és felmagasztal, bezárkózik és kacérkodik, hisz, felejt és még milliónyi érzelemmel találkozhatunk a tematizált kötetben. Ne vegye senki komolyan Esterházy írásait, amennyiben kizárólag a könnyed műfajokat részesíti előnyben, ezeket az "egyperceseket" élvezni kell, a nyelvi játékokat, a könnyed játékosságokat a művészi nyelvezetet.