Amikor 1937 tavaszán Ernst Lajos, a neves műgyűjtő, művészetpolitikus és múzeumalapító eltűnt, majd néhány héttel később holttestét partravetette a Duna, a művészetszerető közvélemény megdöbbent. Tragédiájának okai és körülményei máig nem teljesen tisztázottak. Halála után gyűjteményét elárverezték, nevét a szűkebb szakmai - művészettörténész, művelődéstörténész - körökön kívül szinte elfelejtették, pedig intézménye meglepő módon továbbélt minden történelmi vihart, és a mai napig alapítójának a nevét viseli. Mindezidáig csak Ernst művészetpolitikai munkásságát, modern művészetpártfogói szerepét méltatták, de azt, hogy a 19. századi történeti festészet és a modern áramlatok nála a folyamatosságot jelentik, és tevékenységének e két, archaikusabb, illetve modernebb szférája nem egyszerűen ellentétes, hanem egységbe foglalt ideológia részeit képezik, csak kevesen ismerték fel.