Utószó: Csejtei Dezső.

A 98-as nemzedék tagjai behatóan foglalkoztak a spanyol múlt, a nagy nemzeti szimbólumok újraértékelésével; ennek egyik legkitűnőbb dokumentuma Unamuno Quijote-értelmezése, amely 1905- ben, a cervantesi mű megjelenésének tricentenáriumán látott napvilágot. A Búsképű Lovag alakja alapvető változáson megy keresztül az unamunói kommentárban. Nem a lovagregények világában élő hóbortos figura, aki lépten-nyomon szembesülni kénytelen a prózai valósággal, nem komikus hős, hanem éppenséggel tragikus figura, a modernitás érájának szülötte, kinek bolondsága azt szimbolizálja, hogy az igazi emberség, őszinteség, odaadás és hit kitaszíttatott a modernitás világából, s legfeljebb paradox gyakorlatként jelenhet meg benne. Sancho sem a józan realitás képviselője többé, hanem urának hű társa, aki bolondságban még rajta is túltesz. Unamuno e nagy kommentárban a modernitás korának antinómiáit tárja elénk: végkonklúziója abban áll, hogy a humanitás már csak a paradoxon és az abszurd peremvidékeire száműzve teng tovább.