Spányik Glicér (1781–1850) Piarista pap, történelemtanár.
A Nyitra megyei Néver községben született – valószínűleg szlovák jobbágycsaládból –, és 18 éves korában Nyitrán, Pállya István rendfőnöksége idején lépett be a kegyesrendbe. A szorgalmas és kitartó ifjú piaristát rendi elöljárói nagyon megkedvelték, és trencséni novícius éveit követően már növendékpapként tanított az új század első éveiben: 1801–1803-ig Podolinban, 1803–1804-ben Sátoraljaújhelyen és 1804–1805-ben Debrecenben. A bölcsészeti tanfolyamot Vácott, a hittudományt Nyitrán végezte, itt szentelték pappá. A bölcsészdoktori oklevelet a pesti egyetemen szerezte. Bolla Mártonnal igen jó barátságba került, amit a történelem iránti közös érdeklődésük csak elmélyített. 1809–10-ben Pesten, ezt követően csaknem két évtizedig Vácott alkalmazták tanárként. Az itteni líceumban tartott előadásainak anyagából írta középiskolai használatra szánt magyar történelmi tankönyvét, mely 1816-ban megjelent, s alig több mint egy évtized alatt több kiadást is megért, eredetileg latinul írt, de 1832-ben magyarul is megjelent kétkötetes művét. Hosszabb váci tanárságát (1810-1829) és rövidebb szegedi igazgatóságát (1829-1932) követően a budai piarista főgimnázium igazgatója és rendház főnöke lett. Életének utolsó évtizedében (1840-1850) – felhagyva a tanítással – a budai helytartótanács tanulmányi bizottságának osztályvezetője volt. E beosztásban a bizottság középiskolai szakértője és a központi cenzúrabizottság tagja lett. Mégsem tudta – vagy nem is akarta – megakadályozni, hogy volt váci tanítványa, Horváth Mihály megjelentessen több olyan tankönyvet, melyek azért íródtak, hogy kiszorítsák a használatból a káros hatásúaknak ítélt korábbiakat, így Bolla és Spányik tankönyveit is. Mint tankönyvíró latin, majd magyar nyelvű Habsburg-hű történeti könyveket, neveléstant írt, amelyek több kiadásban évtizedekig forgalomban voltak.
Korabeli félvászon kötésben, gerincén címkével.

további képek