A védőborító Lossonczy Tamás munkája.

Palasovszky Ödön (1899–1980) az avantgarde mozgalmak magyarországi ágának közismert szereplője volt a húszas években. Az általa vallott és követett (a Tanácsköztársaság élményéből kinövő, a szocialista, forradalmi tömegművészetet megvalósítani vágyó), nagyrészt Hevesy Iván írásaiban megfogalmazott ars poeticát dióhéjban így foglalhatjuk össze: az új irodalomnak az ember felszabadításáért, egy új, kollektív kultúra megteremtéséért, de nem napi politikai célokért kell harcolnia; új vallási és etikai erőt kell szuggerálnia a tömegekbe, de nem kell agitálnia, doktrínákat megverselnie. Túl kell haladnia az izmusok iskolácskáin, melyek a polgári művészet válságának kifejeződései, de fel kell használnia azok eredményeit, szuggesztiós eszközeit. Ki kell lépnie a könyvtárakból, szalonokból az utcákra, terekre. Az új irodalom koncepciója, tónusa sajátságos összeszövődése a lírának, epikának és drámának. Kompozíciója egyszerű és monumentális, hangjában ünnepélyes és patetikus, az élet megtalált új célját énekli a népnek.