Sajko, Ivan : Családom története dióhéjban - 1941-től 1991-ig, és tovább

Fordította Radics Viktória.

A Családom története dióhéjban meg sem próbál monumentális lenni – az egész kötet nincs százhetven oldal -, és az írónő már az első fejezetben visszautasítja, hogy a töredékek mögött valami általános érvényű nagy igazságot keressen.
Így hát csak mesél, felidéz, gyűjtöget és lábjegyzetel, egymáshoz kapcsol látszólag összefüggés nélküli tényeket és embereket, ugrál időben és térben, elindít valamit, amit aztán félbehagy vagy egészen másfelé terel. Néha a jövő mindentudó elbeszélőjének cinikus hangján kommentálja a rég letűnt kort, néha pedig hagyja beszélni a szereplőket, nyitva hagyván a kérdést, hogy valóban úgy történt-e mindez, ahogyan ők beszámolnak róla. Sőt, nem csupán az igazságot, hanem magát a felfogható, objektív valóságot is megkérdőjelezi

"Három év ráment az életemből arra, hogy összefoglaljam azt az ötvenet, mely látszatra nem is velem történt meg. Ez az összefoglaló legalább három elbeszélésből áll. Az első a családom története, a dédnagyanyáimé, a nagyanyáimé, a nagyapáimé, az anyámé és az apámé, a lőréseiké, a fejükben meg-megszólaló harangoké. A második Zágráb története, amit szaggatottan, gyorsított szekvenciákkal fogok előadni. A harmadik elbeszélésbe én magam válogattam be az eseményeket, a hősöket és a tanúkat. Ellentmondásos történet, szándékosan választottam olyan dokumentumokat, kommentárokat, emlékezéseket és mondatokat, melyek nem klappolnak.
Történelmi regényt akartam írni, de úgy, ahogy az véleményem szerint egyedül lehetséges, a műfaj és az ideológiák megkerülésével, egy olyan történetet, ami talán soha meg sem történt, mert meg sem történhetett. Legföljebb megálmodhatjuk, aztán elmesélhetjük az álmunkat."