categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Kende Péter (szerk.) : Bibó nyugatról - életében, holtában (Külhoni magyarok írásai Bibó Istvánról)

  • description
  • additional information
Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem elsősorban Nyugat-Európában élő demokratikusan gondolkozó magyar értelmiségiekből alakult 1969-ben; 1972 óta svájci egyesületként működik. Kiadói tevékenységéből kiemelkedik, hogy Kemény István, Sárközi Mátyás és Tóth János szerkesztésében 1981–1984-ben 4 kötetben megjelentette Bibó István Összegyűjtött Munkáit, 1991-ben pedig a Századvég kiadóval együttesen a nevezetes Bibó-emlékkönyvet: 76 szerző Bibó István művét méltató vagy ahhoz kapcsolódó tanulmányával. Jelen kötet anyaga három részre oszlik. Az első a Bibó István életében megjelent, vele foglalkozó eszmefuttatásokból ad egy csokorravalót, a második, 1979-i halála évétől a rendszerváltásig terjedő években keletkezett anyagot kínál, közöttük természetszerűen személyesebb hangú visszaemlékezéseket, míg a harmadik rész három tanulmánya 1989-ben, illetve 1991-ben, vagyis az emigráns szerzők Magyarországra hazatérésének lehetővé válása után elhangzott előadások szövege.
condition:
category: Books > History > 20th Century, Politics >
publisher: Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, 1997. Bern
item number / ISBN: 0015839
binding: paperback
pages: 246
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty