A mű három jelentős témakört ölel fel, s azoknak számtalan - történelmi időben szabatosan elhelyezett - aspektusát vizsgálja. Az előszóban közérthető módon - amit még csak fokoz a szerző sajátos finom humora - tisztázza a bibliofília és a bibliofil (személy) fogalmait. Pogány György szerint a "Homo Bibliophilus" az emberi nem olyan különleges alfaja, akit a könyvek szeretete (a könyv tartalmának és küllemének vagy ritkaságának) kedvelése különböztet meg embertársaitól. Majd egy röpke fejezetben összefoglalja a gyűjtési területek dokumentumfajtáinak jellemzőit, hangsúlyozva, hogy a mi korunkban már bizonyos dokumentumfajták (pl. kódexek, ősnyomtatványok stb.) már nem képezhetik a könyvgyűjtés tárgyát. Ezzel be is határolja, hogy a magyarországi bibliofília történetében a továbbiakban miért foglalkozik sokkal részletesebben a jelenkorinak tekinthető utolsó két évszázad bibliofil törekvéseivel. Majd rátér a könyvművészeti alapfogalmak taglalására.

A könyv második és harmadik része a bibliofília hazai története. A mai bibliofília intézményrendszere az 1880-as évektől alakult ki, s egy történelmi dátum (1945) és egy a könyves világot is érintő dátum (1949: a Magyar Bibliophil Társaság feloszlatása) bontja két korszakra. A történet lényege, hogy 1945 előtt milyen volt a hazai bibliofília helyzete, s a szocialista korszakban milyen lehetőségek hiányoztak ahhoz, hogy a bibliofil könyvkiadás, gyűjtés és szervezeti élet folytatódjék.