categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Sajnovits Sándor (graf.) : Bergendy - Kisstadion 1974

35,000 Ft
  • description
  • additional information
Méret: 69 x 49.5 cm.
Tekercsben, keresztben három halvány hajtásnyommal, szép állapotban.

 

A plakát a Bergendy István által alapított és 1958-2017 között vezetett zenekar fénykorából, a hetvenes évek első feléből származik. Az új hangzást követő zajos siker elsősorban az évtized elején csatlakozó új tagoknak volt köszönhető: Latzin Norbert gitáros- billentyűsnek, Debreczeni Csaba dobosnak és Demjén Ferencnek akire ekkor nemcsak énekesként, hanem basszgitárosként is számított az együttes. Ekkor készült a Jöjj vissza, vándor (Demjén Ferenc első dalszövege ) illetve a Napot akarok látni, a Fázom és a Mindig ugyanúgy. Állandó fellépő helyeiken az E-Klubban és a Ganz-Mávag Művelődési Házban általában háromezren voltak, míg kívül öt-hatezren álltak sorba. 1972-ben a Táncdalfesztiválon az Úgy szeretném c. dallal nyertesek lettek. 1973-ban részt vettek az első magyar pop-rock fesztiválon Diósgyőrben, a berlini VIT-en, önálló koncerteket adtak a Kisstadionban, turnékat szerveztek Lengyelországban, Svédországban, Jugoszláviában, Csehszlovákiában, és megjelentették az első magyar dupla lemezt, a Hétfő-t.

 

Sajnovits Sándor (1946-1981), grafikus, textilművész, a Fotóművészek szövetségének alapítótagja. A legkülönbözőbb zenei műfajok képviselői számára készített lemezborítók (Kovács Kati, Benkó Dixieland Band, Muzsikás), mellett a Luxus Áruház ruhatervezője volt. 1972-től tragikusan rövidre szabott életének végéig az Iparművészeti Főiskola Ruházati formatervező szakán is tanított.
condition:
category: Posters > Concert, music >
publisher: ORI., 1974. Budapest,
item number / ISBN: 0020558
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty