categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Apáczai Csere János : Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról...

  • description
  • additional information
Sorozat: Gondolkodó magyarok
Apáczai ​Csere János (1625–1659) ötéves hollandiai tanulmányútról Erdélybe hazatérve, 1653 őszén lett Gyulafehérvárott a Kollégiumban tanár. Pedagógiai elképzeléseit a Magyar Enciklopédia Tizedik részében (XXIX–XXXII.) fogalmazta meg először (e négy fejezet szövegét a Jegyzetek végén megtalálja az olvasó!), majd A bölcsesség tanulásáról mondott beszédében (1654. január 11.) részletesen is kifejtette pedagógiai reformterveit. A nyelvtantanulásra és bibliamagyarázatokra korlátozott tanítással szemben hangsúlyozta az anyanyelvi oktatás fontosságát, a latin nyelv megtanulása mellett a görög, héber s arab nyelv ismeretének szükségességét s a tudományokban való általános jártasság kötelességét tanárok s tanulók számára. E beszédében fejtette ki új iskolaszervezeti elképzeléseit is. 1654-ben Magyar Logikácska című műve függelékeként jelenteti meg Tanács című dialógusát, amely Joachimus Fortius humanista pedagógus műve alapján, párbeszédes formában foglalja össze nézeteit a tanulás céljáról, módjáról s a megtanulandó tudományokról. Ezt követően 1655. szeptember 24-én polémiára kényszerítették Basirius Izsák professzorral, s presbiteriánus hitének nyílt megvallása után elveszíti állását. 1656. június 17-én költözött Kolozsvárra, s november 20-án tartotta meg székfoglaló beszédét Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól. 1658 őszén Apáczai egy tervezetet készített Barcsai Ákos erdélyi fejedelem számára, amelyben az új felépítésű, tanulmányi anyagában új típusú iskola költségvetését is felvázolja. E terv azonban nem valósult meg, már csak azért sem, mert az önálló Erdély hamarosan összeomlott.
condition:
category: Books > Pedagogy >
category: Books > History > >
publisher: Magvető, 1981
item number / ISBN: 0048407
binding: paperback
pages: 67
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty