E könyvben elfeledett múltunk tárulkozik elő. Mindenki figyelmébe ajánlom. A 972-edik esztendőben láttam meg a napvilágot. Századunk elején minden bizonnyal így mondták volna, s evvel kapcsolatban egy gyermekkori történés jut eszembe. Nyolc éves voltam, amikor a szünidő egy részét az apai nagyszülőknél töltöttük bátyámmal egyetemben. Levelet hozott a postás, rajta egy szép bélyeggel. Mindjárt föléledt bennem a színekben játszó kép megszerzésének vágya. 'Ezt még nem adhatom oda, de hozok másikat1 - szólt a nagymama. Régi leveleket hozott elő, s megengedte, hogy a borítékok sarkairól leáztassuk a bélyegeket Meg is született jövőbeni gyűjteményem első két darabja, de nem akármilyenek voltak ezek. Az egyiken otthon a pecsétre lettem figyelmes, ami a 918-as évszámot hordozta. 'Micsoda értékre leltem : több, mint ezer éves bélyeg' - lelkendeztem magamban. A kincs' később, csak egy filléres darabra süllyedt vissza, amikor pár évvel később már volt bélyegárjegyzékem a másik nagymamának köszönhetően. S ekkor lettem figyelmes az idősek beszédére is, hát tényleg az ezrest az évszámok kimondásakor minduntalan elhagyják. A másik Szent István királyunkat ábrázolta, azonban a bélyeg jobb fele le volt vágva. Amikor komolyabb gyűjtővé váltam, akkor olvastam a 'felezett' bélyegekről. Ezek a bélyegvilág hajnalán keletkeztek. Amikor például a postáskisasszony 1 filléres bélyeggel nem tudott szolgálni, akkor a 2 fillérest kettévágta és csinált belőle egy-egy darabot. Mivel erre a műveletre ritkán volt szükség, így ezek a darabok ritkaságnak számítanak. Sőt, a filatéliai irodalom az én 1938- as 'Szent István'-omra, nem ismer ilyen példát Micsoda érték, ez lett volna az egyetlen darab ! Igen 'volna', mivel a levélről való leáztatás elvette az értékét, mivel az bizonyította volna, hogy tényleg ilyen volt eredetileg, és nem utólag lett hamisításként levágva.