categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Barabás László : Aranycsitkók, maszkurák, királynék

  • description
  • additional information
Erdélyi magyar dramatikus népszokások

„A szokások Barabás László általi megjelenítésében egyszerre látjuk az eseményt s az esemény gyűjtését mint eseményt. Számomra a jelen könyv kéziratának olvasása során az jelentette az újdonságot, a meglepetést, ahogyan a szerző, a szokás résztvevőjeként és kutatójaként, a szokáspárhuzamok és a szakirodalom ismerőjeként minden nehézség nélkül tud beszélni a hagyományról, a hagyományt megélőkről és a hagyományra összpontosító tudományról. Bár a kötet néhány korábban közölt tanulmányát is tartalmazza, a könyv meglepően egységes, friss szemléletű. Rendezőelve a kalendáriumi idő; a fejezetek ennek menete szerint csoportosítják az írásokat. A cselekvők, a résztvevők perspektíváját követve, a szerzőnek szokáselemeket új megvilágításban sikerül megjeleníteni. A szokásleírásokra jellemző személytelenség, szenvtelenség itt felszámolódik. Középpontban az alkalom áll, nem az eseménytől elvonatkoztatott, absztrahált szokásmodell, hanem az ember. Barabás Lászlónak sikerült tetten érnie a kommunikáló, a virtuskodó, a játszó, a hagyomány nyújtotta biztonságban élő – mozgó embert. A könyvet a magyar szokáskutatás új színfoltjának tartom.” dr. Keszeg Vilmos
condition:
category: Books > Ethnography >
publisher: Mentor, 2000
item number / ISBN: 0031068
binding: paperback
pages: 278; 86 képmell.
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty