categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Peoppel, Hans - Preussen, Prinz von W.-K. - Hase. von K.-G. : A Wehrmacht katonái

  • description
  • additional information
A vaskos tanulmánykötet - amely nélkül ezentúl aligha lehet kompetens módon a II. világháború történetével foglalkozni - végső soron arra keres választ, miképp lett a kis létszámú, gyöngén fölszerelt, a fejlesztésektől nemzetközi egyezményekkel eltiltott Reichswehrből néhány esztendő alatt nagylétszámú, korszerű fegyverzetű, ütőképes, emberi-kulturális vonatkozásban meglehetősen homogén Wehrmacht. Olyan hadsereg, amely szinte az összeomlásig megőrizte hagyományos etikai alapjait és nevelési-kiképzési elveit.
A tizenkét dolgozat szerzői valamennyien a Wehrmachtban szolgáltak, így 'belülről' ismerték a német haderőt, pontosan érezték a föltett kérdés valamennyi vonatkozását. Nézetük szerint a Wehrmacht legendás állóképességének, összetartásának és bajtársias szellemének a német néppel való azonosulás volt az oka, és ez nemcsak azt jelentette, hogy a katonák a népből jöttek, hanem azt is, hogy minden német meg volt győződve a versailles-i békeszerződés igazságtalanságáról és korrekciója szükségességéről. Ugyanakkor a katonai vezetés szempontjából a II. világháború kirobbantásának kérdése politikai döntés volt; a német katonai vezetés legelőször megpróbálta lebeszélni Hitlert a szövetségesekkel való konfliktus eszkalálásáról (ennek sikertelensége miatt mondott le 1938-ban Beck, a vezérkar főnöke).

 

A szerzők a föntiek szellemében elemzik a Wehrmacht erkölcsi, politikai és katonai alapelveit, a háborús bűntettekben való részvételét, a fronton való személyes példamutatás szerepét, a megszállt területeken való viselkedés jellemzőit, a szovjet partizánakciók elleni megtorlások kérdését, a bombázások nemzetközi jogi és humanitárius szempontjait, a Wehrmacht belső igazságszolgáltatását, azután a német haderő külföldi megítélését, a nürnbergi per Wehrmachtra vonatkozó anyagait. A háborús bűncselekmények mérlegének megvonásakor az V. amerikai haditörvényszék statisztikáját veszi alapul Walter Post a tanulmányában, megállapítva, hogy a német 6. hadsereg 416.000 katonájának 1,5 százaléka volt elmarasztalható a legszigorúbb jogi elvek szerint is valamilyen kegyetlenkedésben, önbíráskodásban stb. A kötet dolgozatai szakirodalomra és forrásokra hivatkozó megállapításai - tehát tételesen cáfolják a 'katonák: gyilkosok' hamis tételét.

 

A forráshivatkozásokkal, magyarázó lábjegyzetekkel kísért tanulmányok vaskos gyűjteménye függelékkel és testes (német és angol nyelvű szakirodalmat fölvonultató) bibliográfiával zárul.
condition:
category: Books > Military, Ordenskunde >
category: Books > History > 20th Century, Politics >
publisher: Canissa, 2001
item number / ISBN: 9789639379039
binding: hardcover (in original dust jacket)
pages: 519
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty