Állapot: A borítón van egy hosszanti irányú benyomódás és az első előzéken egy korrektorral lefestett bejegyzés.

Tar Sándor az elmúlt években írt novelláit gyűjtötte kötetbe. Írásainak szereplői a térkép, a társadalom szélére szorult, szorított emberek. Életükből hiányzik a remény, de nem hiányoznak belőlük az érzelmek és a vágy egy emberibb sorsra. Helyzetük ezért tragikus. Tar most sem dramatizál, egyszerűen csak leír. Történetei éppen ettől a puritánságtól szépek és megrendítőek.

"A nő hangja úgy kongott abban a süket és kietlen térben, mintha egy nagy, rozsdás üstbe beszélt volna, repedt harang kelyhébe, nagy szünetekkel, nem volt normális, amit ilyenkor mondott, és hangosan, mintha színpadon vagy szószéken állna, a férfi sokszor gyűlölte ezeket a perceket, soha nem volt még színházban, másfelől viszont kellett valami, valaki, akkor is, ha érthetetlen és bolond. A nő centiméterekre feküdt tőle, vele együtt inkább, és lefekvés után, ha még magánál volt, mindig eljátszott valamit, azon a rekedt, eszelős, mély hangján, amit nem lehetett mindig követni. Ő nem is akarta.”"