Németh Gábor műve, mondjuk regénye(?), A Semmi könyvéből, fiatal, kétségkívül tehetséges szerző szövege. Rövid írás, alig 80 lap. Története aligha rekonstruálható: történetfoszlányok, beszédtöredékek, elbeszéléskezdemények sora.
A kis könyvecske rokonszenves vonása, hogy érezhetően nem a végérvényes, Nagy Opust kívánja letenni az ászaira, többnyire hiányzik belőle az örök igazságok kimondásának vágya, vagy az igazi, egyedül érvényes forma megalkotásának dühe. Inkább kismesteri, szorgos, aprólékos munka ez, sok érdekes részlettel és részletmegoldással.

Van azután egy külön, sajátos – s hangsúlyos – vonulata a könyvről szóló részeknek. Ha lehetne beszélni középpontról ebben az igen sok szálú műben, ez volna az. Az első bekezdésben egy „semmiről se szóló és senkinek se való könyvről” olvashatunk – aztán „bejön egy nő a könyvbe… Átmegy a kidolgozatlan kerten…” Nem sokkal később megtudjuk, hogy „a könyvben van egy pince” – és így tovább. Folyton-folyvást belebotlunk a könyvre vonatkozó utalásokba, főként a szöveg elején és végén – sőt, még a hátsó borítón is. Mi ez a könyv? Mindenekelőtt persze éppen az, amit az olvasó a kezében tart – olykor talán valamilyen másik könyv.