"… Minden a régi helyén, csak persze ici-pici korrekcióval. Mürschberger úr egykori, szűk fűszerkereskedése elterebelyésedett az idők folyamán, és úgy hívják: Közért. Megvan a Déryné trafikja is, csak éppen dohányárudára keresztelték. Áll, szépen tatarozva, az angolkisasszonyok temploma és zárdája. A templom csinosabb lett, és most már Szent-Mihály-templomnak hívják, a zárda lakályos otthona a Vámos Ilona ápolónő- és szülésznőképző iskola kurtaszoknyás növendékeinek. A templomkapun egy-egy litánia után most is tömjénszag szökik az utcára, s akárcsak egykori műhelyünkben a liszt képzeletbeli illata, a zárda öblös kapualjára is ragad még a hajdani tömjénből valami és a kegyes angolkisasszonyok nyilván pirulva menekülnének, ha látnák kapuzárás előtt a zokogva, telhetetlen csókban összeforrva búcsúzkodó ifjú bábákat és szerelmüket valahonnan egy messzi faluról, a szabadságos honvédeket… Nincs gond semmire nálunk az Erzsébet-híd és a Nagycsarnok között, legfeljebb virágért kell a fővárosba menni – vagyis a Váci utca előkelő, bár foghíjas felére – mert megszűnt Reichard Alice, férjezett Spampinatóné üzlete, s helyét a Gelka foglalta el, mint hirdeti: »A közönség szolgálatában«. És persze a Sörház utcában már egy százada nem csapolnak hazai sört, de hogy nevét el ne veszítse: sörbár nyílt a sarkán, Wernesgrüner sört mérve. A Só utcában nem árulnak már sót, a Pintér közben hiába keresnénk pintéreket, a Molnár utcában bőven találhatunk, ha szükségünk van rá, kárpitosokat, molnárt azonban egyetlenegyet sem… Az Újvárosháza mellett, vadregényes, fákkal-bokrokkal benőtt kertecskében a parányi szerb templom, vasrács körülötte, falához, kőkerítéséhez dőlve régi sírkövet, sírkeresztek őriznek ismeretlen rác halottakat. Akad-e még hívője? Nemigen, hisz kevés környékünkön a szerb, bár valaha a mi háztömbünket szerbek lakták, már IV. Béla korában itt volt a rác város, a mi házunk alaprajza most is ugyanaz, mint akkor, hány évszázaddal ezelőtt is?!…"