categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

László Gyula - Rácz István : A nagyszentmiklósi kincs. ( DEDIKÁLT)

  • description
  • additional information

Színes és ff képekkel, szövegközti ábrákkal.

László Gyula által dedikált példány.

 

-------------------------

 

A nagyszentmiklósi (Sinnicolau Mare) kincset 1799-ben találták meg az akkori Dél-Magyarországon: egy hajdnai mocsárral körülvett szigeten rejtették el egykori tulajdonosai. A korai középkor legnagyobb aranykincs-lelete huszonhárom aranyedényből áll, súlya csaknem tíz kilogramm. Több mint száz régészeti, művészettörténeti, nyelvészeti és írástörténeti munka foglalkozott már a kinccsel. A múlt században még azt hitték, hogy Attila kincsét találták meg Nagyszentmiklódon, hiszen azon a tájon került elő, ahol Priszkosz rhétor követségben járt Attilánál. A Kunsthistorisches Museum (Bécs) kiállításán már óbolgár kincsként szerepel.

A kincs eredetének kérdését azonban a szerző az elődökhöz képest árnyaltabban közelítette meg, s ennek eredményeként – többek között – sikerült megállapítania, hogy a kincs két asztali készletre bomllik. Az egyik (amelyen a rovásírások vannak) a fejedelemé, a másik (szép ember- és állatábrázolásokkal) a fejedelemasszonyé lehetett. A fejedelem készletének ornamentikája, rovásírásának néhány sajátossága a magyar királyság első pénzeivel tart rokonságot, így a X-XI. század fordulójára keltezhetjük. A fejedelemasszony asztali készlete archaikusabb, a késő avar-magyar-bolgár körhöz köthető.

Az ötvöseljárásokat is kitűnően ismerő régész-szerzőn kívül az embertan, az állattan és a növénytan szakemberei is megvizsgálták a tárgyakat. Vizsgálataik a szerző megállapításait erősítik meg: Az az ember-állat-növény-ábrázolás együttes, amely az edényeket díszíti, Európa és Ázsia határán alakulhatott csak ki. S azok a népek, amelyekhez a kincs két asztali készletének művészete köthető, a régészeti leletek tanúsága szerint is erről a területről kerültek a Kárpát-medencébe.

condition:
category: Bibliophil > Autographed, signiert >
category: Books > Archeology >
category: Books > History > Hungarian history >
publisher: Corvina, 1978
item number / ISBN: 0002178
binding: cloth bound (in original dust jacket)
pages: 192
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty