categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Buruma, Ian : A modern Japán 1853-1964

  • description
  • additional information
Sorozat: Áttekintések.

A világ számára legfontosabb 111 esztendőt mutatja be Japán történetéből Ian Buruma. A hosszú évek óta neves történeti esszészerző elsősorban azzal tűnik ki, hogy erőlködés nélkül tudja "nyugatira" fordítani a sokak számára még mindig misztikusnak tűnő Keletet. Ázsia messze van Európától, pedig ugyanazon a földrészen lakunk. Már az elnevezés: Távol-Kelet. És abban is a legtávolabbi Japán. Szigetország, amely 1853-ig halállal büntette azokat, akik egyáltalán ki- vagy bemerészkedtek. Csak néhány tucat holland kereskedő ügyködhetett az egyik periférián - így hát mindent, ami Ázsián túl Japánon kívül esett, "hollandtudománynak" nevezett és gondolt az a kevés japán, aki egyáltalán ennyit tudott a világról. A japán diót Amerika törte fel - erővel, természetesen. Perry fekete flottája erőszakolta ki, hogy az amúgy lenézett, barbár idegenek hídfőhöz jussanak. 1853. 111 esztendő múlva, 1964-ben megtartják a tokiói olimpiát. Ami a két évszám között van, több ezer esztendőre is elég lenne. Politikából, gazdaságból, háborúból, győzelemből, vereségből, nemzeti újjászületésből, és persze gyilkolásból. A japán történelem, hogy is mondjuk csak, kíméletlen, másokkal is, önmagával is. Ön- és közveszélyes, ha csak a puszta eseménytárat nézzük, egészen a második világháború legvégéig, Hirosima és Nagaszaki tragédiájáig. Buruma precíz. Elmondja, kik és mit tettek, hogyan és miért, milyen következményekkel. Ám ettől még legföljebb ismereteket szereznénk. Buruma többet nyújt: tudást. Azt is megmutatja, mit és hogyan gondoltak és képzeltek a történelmet formálni próbáló japánok. Meghökkenünk, mennyire nyugati ez a keletinek mutatkozó állam, és a 111 évbe bele van sűrősödve Kína négyezer esztendeje éppúgy, mint Európa utolsó fél évezrede. Nem csoda, hogy a sűrítmény rendre odakozmál a japán tűzhelyen. Tessék csak Konfuciustól a weimari Berlinig, a szamurájoktól a nácizmuson át a liberális demokráciáig összeönteni mindent, amit csak a história spájzában találni! És tessék mindezt egy fegyelemre éppúgy, mint vad kitörésekre idomított társadalomba pumpálni, hol szájon át, hol intravénásan! De vajon milyen az a Japán, amelyet bensője vezérel? Miért van az, hogy az okos másolás egyforma eséllyel eredményez gazdasági csodát és pangást, üdítő szellemet és - micsoda képtelenség!... tömeggyilkos buddhizmust? Japán története fölfoghatatlannak tűnő okokból és okozatokból áll. Burumának varázspálcája van a megértetéshez, anélkül, hogy egyszerű ítéleteket hozna. Szó se róla, arra is képes, hogy pár szóban hirdessen verdiktet - de mire idáig eljut és eljuttat, addigra el is megy a kedvünk a misztikumoktól. Ahogy könyves királyunk mondaná: misztikumok pedig nincsenek. Nyers, bár emberi érdekek vannak, gátlástalan, bár rejtett pénzvágyak, kifinomult, de gyilkos szenvedélyek. Hatalmasok a hatalomban, és tízmilliók a hatalmukban. Ám közben megértjük, mitől japán Japán, és azt is, hogy miért nincs hepiend. Pedig lehetne. Lehetne? Ahhoz el kellene hinni egy Amerikába szakadt japán, Francis Fukuyama tételét, miszerint a liberális demokrácia elhozza a történelem "végét". Japánban évtizedek óta kormányoz a liberális demokrata párt egy liberális demokrata rendszerben - hagyjuk, hogyan, hiszen semminek sincs vége. De legalább az elejét megtudjuk, és ez Japán esetében több mint nem csekélység. Közben azt is megtudjuk, milyen lebilincselő lehet egy szakkönyv, ha könnyedén, csillogó hasonlatokkal írjuk meg, olyan folyékonyan, mintha egy jó sztorit mesélne el az ember. Buruma írónak sem utolsó, barátságos tanítónak pedig az első között van.
condition:
category: Books > History > 20th Century, Politics >
category: Books > History > Universal history >
publisher: Európa, 2006
item number / ISBN: 9789630781169
binding: hardcover (in original dust jacket)
pages: 190
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty