categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Andrew, Christopher - Mithorin, Vaszilij : A Mitrohin-archívum - A KGB otthon és nyugaton

  • description
  • additional information
Vaszilij Mitrohin a KGB Első Főigazgatóságának, a KHEF-nek a levéltárában dolgozott, onnan ment nyugdíjba. Azt megelőzően viszont tizenkét évet töltött azzal, hogy 1918-ig visszamenően a Főigazgatóság iratai közül számtalant lemásoljon. 1992-ben a SIS segítségével családostul-iratostul Angliába szökött. Jelenleg brit állampolgár. Christopher Andrew angol történésszel arra vállalkoztak, hogy érthető képet adjanak a KGB felépítéséről és tevékenységi területeiről, valamint módszereiről. A volt Szovjetunió esetében persze az ideológiai alap volt a legfontosabb: ezt már nehezebb, szinte lehetetlen pontosan és tárgyilagosan érzékeltetni. Pedig ez szülte a KGB legnagyobb sikereit az 1920-30-as években, és ez okozta azokat a szarvashibákat, amelyeket az irracionálissá növelt ideológiai gyanakvás miatt követett el. Szokatlan egy dokumentumgyűjteményről azt állítani, hogy olvasmányos, ebben az esetben mégis így van, hiszen részben a saját, 1990 előtti életünk eddig "tiltott zónáit" járhatjuk be a segítségével. A KGB sok hagyományos hősét szokatlan megvilágításban láttatja ez a könyv. Kim Philby szovjet "mesterkém"-ként befutott pályafutásának farce-ba illő bukás lett a vége, amit Moszkva mindmáig titkol. Más különös pillanatok is voltak a KGB történetében, beleértve irreális terveiket, hogy jelentős nyugati államférfiakat, például Harold Wilsont, Willy Brandtot, Oscar Lafontaine-t, Cyrus Vance-et és Zbigniew Brzezinskit szervezzék be ügynöknek.
condition:
category: Books > History > 20th Century, Politics >
publisher: Talentum, 2000
item number / ISBN: 9789636450762
binding: hardcover (in original dust jacket)
pages: 726
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty