categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

A László Károly-Gyűjtemény / Die Carl Laszlo Sammlung - Részletek egy bázeli műgyűjteményből.

  • description
  • additional information
Előszó: Beke László és Fitz Péter.

László Károly az 1950-es évektől intenzíven részt vett a nyugat-európai művészeti életben. Műgyűjteményét ebben az időszakban alapozta meg. Könyveket, folyóiratokat adott ki, többek között a Panderma és a Radar című lapokat, illetve 1982-ben a No future című dokumentumgyűjteményt. A 60-as évektől magángalériát is működtetett, kiállítások szervezésével foglalkozott.
Sok művésszel kötött személyes ismeretséget. William Burroughs, Jean Cocteau, Christo, Allan Ginsberg, Patricia Highsmith, Robert Mapplethorpe, Andy Warhol is ismerősei közé tartozott. A magyar alkotók közül Kassák Lajos, Ligeti György, Tamkó Sirató Károly, Victor Vasarely a barátai voltak.

A hét nagy tárgycsoportba sorolható, több mint tízezer darabos gyűjteményéből 1996-ban rendeztek kiállítást Budapesten a Műcsarnokban.
László Károly önmagát több interjúban is „felhalmozó” –nak nevezte. Többször szólt identitásáról is, magát zsidó vallású magyarnak tartotta. Fiatalon megjárta a koncentrációs táborokat, de életszeretetét nem vesztette el. Gondolkodására az új iránti nyitottság, a fiatalos frissesség volt jellemző.
condition:
category: Books > Arts > Fine Arts > exhibition catalog >
category: Books > Arts > Art album >
category: Books > Arts > Fine Arts >
category: Books > Foreign Language Books > Books in German >
publisher: Műcsarnok-Fővárosi Képtár, 1996
item number / ISBN: 0043968
binding: paperback
pages: 195
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty