Kalotaszeg számomra nem csupán néprajzi tájegység, kijelölt vagy kiválasztott kutatási terület, hanem a szűkebb szülőföld; nyelve nem az í, e hangokból, ikes igékből és más sajátosságokból összeálló idióma, hanem az otthon hangulatát, emlékeit meleg cipóként felidéző nyelvjárás; viselete, művészete nem muzeális anyag, hanem a gyermekkor létformája. Nagy volna hát a kísértés, hogy egy ilyen csábító témában, mint a varrottasok és a velük kapcsolatos népi szókincs, tovább gyarapítsam a Kalotaszegnek romantikus, már-már népmesei ragyogást kölcsönző mítoszok számát. Ettől azonban szándékosan tartózkodtam. Vizsgálataimat azokra a néprajzi és nyelvi adatokra korlátoztam, amelyeket hozzávetőleg egy évtized alatt a tájegység minden pontjáról összegyűjtöttem. Úgy érzem, hogy ezeknek a hűvös és néha száraz adatoknak az analízise több és biztosabb tanulsággal jár, mint a pillanatnyi benyomások rögzítése, és közelebb visz bennünket a tájegység népnyelvének és népművészetének megismeréséhez, magához a nyelvet és művészetet létrehozó emberhez.