categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Kunszt György : A hagyomány jövője. Prolegomena.

  • description
  • additional information
Sorozat: Pannon Panteon.

Jaspers szerint a Kr. e. első évezredben jött létre az emberiség szellemi alapkincse, amiből a mai napig is él. Ebben a „tengelykor”-ban (Achsenzeit) élt és müködött Aiszkhülösz, Hérakleitosz, Jeremiás és Ézsaiás próféta, Buddha, Lao-ce, s az ő szellemi generációik hozták létre az emberiség alaphagyományát. Koruk óta történelmünkben egyetlen-egy döntő jelentőségű új fejleményre került sor: az újkorral induló tudományos-technikai fejlődésre. Ennek hatására több vonatkozásban is alapvetően problematikussá vált a táplálkozás az alaphagyományból, s ez a biblikus kinyilatkoztatásból kiinduló filozófiai hitre különösen áll.

Ebbe a jaspersi értelemben vett világtörténelmi hagyománykontextusba Kunszt György egy katolikus gimnázium, a népi írók mozgalma, s Szabó Lajos és Tábor Béla körének konkréciójában épült bele, a Rákosi- és a korai Kádár-korszak szellemi deklasszálódottságától sújtottan.

Egy kutatómérnöki egzisztencia sáncai mögött élve alapproblémája lett a jaspersi értelemben vett hagyomány jövője, s egyre nagyobb meggyőződéssel Szabó Lajos gondolkodásában látta e jövő zálogát.

A Kádár-rendszer ideológiai fellazulásával, 1986-tól, több írással igyekezte szolgálni Szabó Lajos magyarországi recepcióját, majd – felismerve, hogy bizonyos történelemfilozófiai kérdésekben Szabó Lajos és Bibó István felfogása megegyezik – igyekezett szolgálni komplementer recepciójukat is, éppen ebben látva a magyar szellemi élet 1990 után felszínre kerülő válsága megoldásának kulcsát.

Több – a jelen kötetben is közölt – tanulmánnyal részt vett a második világháború, s különösen az 1968 utáni szellemi világhelyzet mértékadó személyiségeinek magyarországi adaptálásában, elsősorban Heidegger, Derrida, Deleuze és Nishitani filozófiájának, valamint Le Corbusier szakrális és Eisenman dekonstruktivista építészetének elemzésével; kimondatlan célkitűzésként mindenütt azt vizsgálta, hogy hitelesen miként reaktiválódik a hagyomány korunkban. Különösen foglalkoztatja a posztmodernnek mondott korunk nihilizmusa, s a hagyomány szükséges szerepe és kirajzolódó esélyei ennek leküzdésében.
condition:
category: Books > Philosophy >
publisher: Comitatus, 1995
item number / ISBN: 0024455
binding: paperback
pages: 255
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty