Valaki énekelt a folyón! ... Hangja végigszárnyalt a hullámokon, ráterült a környező partokra, megremegtette a füzeseket, átzengett a szigetek nádasain. Kemény, ércesen kemény volt ez a hang, olykor ellágyult, halk lett, mint a patakcsobogás. Igen, valaki énekelt a folyón, közben belekurjantott a sötétségbe, mintha mulatott volna a saját hangja mellett. Éjtszaka volt egyébként, felhős éjtszaka és ha felbukkant a hold, fény terült a vízre, a néma partvidékre, a kóbor emberek, éber parti tanyások egy csónakot láttak a folyó közepén. Keskeny, fekete vonalat, felemelkedő evezőket, melyek csillogtak a fényben és egy ember körvonalát, egy emberét, aki énekelve haladt ezen az éjtszakán, nótaszóval dél felé.
Ó, micsoda hangja volt. Teremtőm! Szebbet, tisztábbat sohase hallottak erre és az éjtszakában alvó part, néma csőszházak, aprócska tanyák, halászházikók megelevenedtek.
Igen, a folyam közepén csónak, evezőiről a hold fényében lepergő vízcseppek, mindmegannyi gyöngy, gyémántdarab és a csónakban egy ember, daloló ember, aki délnek haladt ezen az éjtszakán...