categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Radvánszky Anikó (szerk.) : „Beszélhetnek a kortársak” - Esszék és tanulmányok Weöres Sándorról

  • description
  • additional information
Sorozat: Libra Librorum 2. kötet.

„Beszélhetnek a kortársak, / hogy így lássak, meg úgy lássak; / falon vakon kaparásznak, / ezt nevezik ők látásnak” – olvashatjuk a Rongyszőnyeg 150. darabjában. Költészetének fogadtatását illetően sohasem állt távol Weöres Sándortól az irónia, aki megsejthette: életműve hosszú időn át ad majd gondolkodnivalót az utókornak, ugyanakkor radikális poétikája, rendhagyó karaktere óhatatlanul különféle ideológiai megítélések alá fog esni. Vagyis egyúttal nekünk is üzent, mai kortársaknak, akik folyvást megkíséreljük modellekbe helyezni, irányzatok szerint besorolni a tudomány nyelvével egységesen nehezen megközelíthető, kápráztatóan sokrétű költészetét, amelyre egyébként, jobb híján, szokásunk kivételes, utolérhetetlen egyediségként is tekinteni.

A „költő nem került rangját megillető helyre”; „Még nem mértük fel eléggé a nagyságát” – ilyen es ehhez hasonló szólamok visszatérően és gyakran hangzanak el az életmű fogadtatás- vagy kutatástörténetét mérlegelők részéről. A Weöres-oeuvre ma is nehezen lel termékeny visszhangra az értelmezők körében, amit jól mutat, hogy az utóbbi évtizedek irodalomtörténeti összefoglalásai is igencsak eltérő módon próbálták meg elhelyezni a kánonban.

Jóllehet kanonikus rangját vitathatatlanul bizonyítja a hetvenes évektől napjainkig (igaz, olykor évtizednyi kihagyásokkal) megjelenő monográfiák sora, az örvendetes szakirodalmi figyelem kiváló eredményei mellett láthatóvá válik a korpusz körüli még elvégzetlen temérdek irodalomtudományi feladat, egyszersmind az is, hogy korántsem beszélhetünk széles körű konszenzusról Weöres költészettörténeti helyét illetően.

Jelen tanulmánygyűjtemény a mai értelmezéstörténeti helyzetből kiindulva e költészeti teljesítmény tágabb irodalomtörténeti beágyazását, illetve újfajta, az irodalomértés úgynevezett kultúratudományi fordulatának szempontjait is figyelembe vevő megvilágítására törekszik. Az életmű vizsgálatában a líraelméleti megközelítések mellett a költői nyelvi (poétikai és retorikai) sokszínűség és hagyományteremtés, az egyetemes bölcselet, az interkulturális és intermediális kapcsolatok, illetve az újabb filológiai eredmények tanulmányozását és interpretációját emeli ki legfontosabb szempontokként.
condition:
category: Books > Literary History >
category: Books > Essay >
publisher: Ráció, 2017
item number / ISBN: 9786155675102
binding: paperback
pages: 403
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty