kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Ritoókné Szalay Ágnes : "Nympha super ripam Danubii" - Tanulmányok a XV-XVI. századi magyarországi művelődés köréből

  • leírás
  • további adatok
Sorozat: Humanizmus és reformáció

Az első és egyben a legnagyobb pannóniai költő, Janus Pannonius verseit jól ismerjük, őt magát kevésbé. Hogy megértsük, honnan is jött, mit hozott magával és hogyan talált önmagára az idegen, itáliai környezetben, ahhoz el kell őt helyeznünk kora társadalmában. Korábban még a neve is bizonytalan volt, családjáról is megbízhatatlan eredetű mendemondák öröklődtek. Az egykori levéltári források, kéziratok vagy éppen szépen faragott kövek tanúskodnak máig az őt körülvevő világról. Ezeknek megszólaltatása a filológus föladata. Ha az értelmezési kísérletek megközelítik az egykori valóságot, akkor egyúttal az egyes versek megértéséhez is közelebb juthatunk. Az itt közölt tanulmányok egy része a készülő kritikai kiadás hozadéka. De valamennyinek témája a Mohács előtti Magyarország, az ország valóban aranykorszakának idejéből való. Akár irodalmi, akár művészeti emlékek vallatását kíséreljük is meg, az eredmény ugyanaz: Buda, Mátyás király udvara meghatározó volt az egész ország szellemi életére, hatása pedig a szorosan vett határokon túl is nyomon kísérhető.
állapot:
kategória: Könyv > Történelem > Művelődéstörténet >
kategória: Könyv > Történelem > Magyar történelem >
kategória: Könyv > Irodalomtörténet >
kiadó: Balassi, 2002
cikkszám / ISBN: 9789635063758
kötés: fűzve
oldalszám: 266
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár