Laza képzetkapcsolás, "ad hoc" fejezettagolások, csillaggal elválasztott passzusok, aforizmatikus gondolatvillanások, lovas és madaras kép-vers illusztrációk. Ha valaki csak "rálapoz" az új Tandori-kötetre, ennyit érzékel az írói, képzőművészeti albumszerű könyvből. A szerző - alighanem igazoltan a magyar irodalom "világszámaként" - a Pályáim emlékezete című új kötetében ismét újít a könyvformálás, az írás, a "lapra rendezés" alkotói módszerén, fáradhatatlanul és nagy vitalitással. Ha a kötet írói életmegnyilvánulása nem volna igazán autentikus, ezt az alkotásmódot akár unalmasnak is lehetne nevezni, csakhogy Tandorinak - mint a világban otthontalan léleknek - a maga pályáján való hajszáit mégis lebilincselő elevenség hatja át, Milano, Bécs szálloda- és versenypályáin "ügetve", s halálba fáradtan megpihenve madarainak sírjainál a Tabánban. ; A könyv szerkesztője, szellemi "zsokéja", az író mecénása és barátja a kötet lapjain és a kolofonban egyaránt szerepel: Alexander Bródy. Neki és vele együtt alakul a kötet. Az élet- és lóversenypályákat idéző Pályáim emlékezete nem csupán Kazinczy-para-frázis. A forgó kristályként működő szöveg a halállal versenyző, hol bezártan magányos, hol kommunikatív úton járó Tandori önpusztító életjátszmáját revelálja folyamatosan. Semmit sem tudunk meg ugyan arról az epikai rejtély-elemről, hogy a bécsi szállodában többféle variációban eltervezett német nyelvű estjén végül is mit "produkált" a szerző, de a rajzművek, a hol szélesebb, hol kurtább ívű - az azonnali rámutatás evidenciájával ható - írott részek együttese elementáris egzisztenciájának megnyilatkozásaként hatnak.