Tandori mûvészetében (mely az 1976-os A mennyezet és a padló címû kötettel indul) minden magánmozzanat költõi témává lesz majd: „közhelyszerûen létezünk; és mégis mennyi furcsaság történik velünk” - írta Tandori a fülszövegben. A goethei alkalmi költészet abszolutizálása lesz ez, ekkor Tandorinál minden vers alkalmat talál, minden alkalom méltóvá válik a költészetre, ahogy Adorno írta Heinével kapcsolatban. Az Egy talált tárgy megtisztítása még jóval több költõi pátoszt ismer, bár látszólag radikálisan le mond bármiféle „költõiségrõl”. Éppen ez jelentette a legfõbb újdonságot (és kihívást) a kortársak számára. „Mi líra még?” - Radnóti Sándor egykorú kritikája szerint ez Tandori kötetének legfõbb kérdése. A kérdésfeltevés jogos volt, hiszen Tandori, úgy tûnt, a szent magyar költészettel fordult szembe radikálisan, megtagadta a költõi kép primátusába vetett hitet, elvetette a nyelv referenciális jellegét, fügét mutatott nemcsak a magyar, de mindenféle költõi hagyománynak.