A ​kortársi magyar irodalom három klasszikus értékű regényét adja közre Mészöly Miklós életműsorozatának első kötete. Születésük idején nagy kritikai vitákat és politikai viharokat kavartak ezek a regények; korabeli hivatalos tudomásulvételük nehézségeire jellemző, hogy Az atléta halála először franciául látott napvilágot, azután németül, s csak egy esztendővel később jelenhetett meg magyarul, írója szülőhazájában. Ezt követte 1968-ban a Saulus, s 1976-ban a Film. Mindhárom művet „oknyomozó regénynek” tekinti az irodalomtudomány, a bennük testet öltött írói törekvés természete alapján. Ezek a regények ugyanis, a monda anyagában éppúgy, mint a jelen vagy a történelmi félmúlt közegében, a hagyományos naptári időrend felbontása ellenére is szigorúan motivált szerkezetükkel, s mellőzve a fölösleges részleteket, a beléjük zárt történetek és emberi sorsok alakulásának az értelmezésére törekszenek, a lényegre törő pontossággal, de a létezés titkainak kijáró szkepszissel, s a megszokott írói képzelet kísértéseinek az elhárításával. Mészöly Miklós három regényében ezért, képletesen szólva, „üldöző és üldözött futásának a ritmusa eggyé válik: ugyanaz fut, ugyanaz fullad ki – írta róla egyik kritikusa, Balassa Péter. – Ebben a művészetben mindig a damaszkuszi úton vagyunk. Soha töbé nem érkezünk már oda, de visszaút sincs, csak közben. Üldöző és üldözött eggyé válásának sokkoló fölismerése – ami a forma folyamatával egyenlő – nem más, mint bele nem nyugvó megtérés. Mindig újra indulunk. Alighogy… és máris nyergelik tovább a lovakat.”