Mészöly Miklós esszéi a filozófia és az irodalom mezsgyéin keletkeztek vagy az élet egy-egy maradandó pillanatát rögzítik. Hosszabb tanulmányok és verslélegzettel írt futamok váltják egymást új könyvében, akár korábbi kötetében. A tágasság iskolájában. Témája sokféle. Egyik hosszabb írásának tárgya Csáth Géza elfeledett pszichiátriai elemzése a skizofréniában szenvedő N. kisasszony naplójáról; ironikus nyelvészeti "tallózás" kutatja régi, ízes, erőteljes és elfeledett nyelvi fordulatainkat: a lehetőséget, hogy majd ismét felhasználtassanak. Szól a tetten ért időről, amikor és ahogy egy műalkotás lelke megszületik, Vörösmarty A rom című kis eposzát elemezve a magyar romantikáról, még inkább a magyar költészet elkerülhetetlen feladatáról: szolgálni. A tényszerű rögzítés lehetőségeiről és kilátástalanságáról. A tényszerű rögzítés lehetőségeiről és kilátástalanságáról a valóság egymást kiegészítő és egymással feleselő dimenzióiban. Napló jellegű emlékezések a gyerekkoráról és az íróvá érés küszöbéről; műhelyproblémák; a tárgyak epikus aurája, a transzcendencia jelenléte dolgaink között. Életprogramját (mely minden írásából kihallható) egy helyütt így fogalmazza meg: "Hilaryt faggatták egyszer az újságírók, hogy mi vitte rá a Himalája megmászására. Mert ott állt, mondta kis gondolkozás után; és ezt mindjárt kőbe is kéne vésni."
Hűvösek és lobogóak Mészöly esszéi. Mintha elsőként pillantana meg egy művészeti objektumot, olyan kíváncsian, annyi intenzitással fogja fel esztétikai, emocionális, gondolati sugárzását, élményeit, következtetéseit a végsőkig kifeszíti, de az állításokból, a logikai futamokból nem hagyja el a kérdőjeleket sem. Következetes kérdező. A művészitől nem választja el az ember általánosabb ügyeit: a morált, helyünket a külvilágban, sorsunkat a történelemben. Az ember és a világ titkait kutatja: minél többet elhódítani a homályból, ami kimondásra vár.

Az utolsó néhány oldalon ázásnyomokkal!