Nem sokat tudunk meg hősnőjéről a történet során. Nem más ő – nem több, és nem kevesebb –, mint a kamera teleobjektívje, mely a cinéma verité pontosságával közvetíti a látványt s mindazt, ami a látványban megtestesül. Történetek alkotják tehát ezt a könyvet, történetek, melyeket az elbeszélő él és lát meg, utazásai közben, a határon innen és túl, vasúton és várótermekben falvakban és kisvárosokban, hivatalos vendégként, vagy családi látogatást téve gyerekkora tájain. Sorsok, arcok és szituációk rajzolódnak ki a dialógusokból, s a rendkívül atmoszferikus leírásokból, feltűnnek és megszakadnak a vonatok zakatolásában, a véletlen törvényei szerint. A figyelem látszólag egyenletes, a szem szinte gépi ritmusban halad át hóesésen, kapubejáratokon, málló falrészleteken, csöndes tragédiákon és közömbös emberi mozdulatokon. Mégis teljes biztonsággal munkál a szándékosan lefedett, rejtett írói sűrítő készség, a szenvtelenség álrétegét erős szuggesztivitás töri át – a vízió világosságával rajzolódik ki minden emberi viszonylat, élethelyzet, a sorsok jelen ideje mögött a múlt – s a tiszta tapasztalás szintjéről kimondhatatlanul is felsugárzik az általános érvényű, a koncentrált gondolat. Figyelemmel és szeretettel tartozunk egymásnak: ember voltunk felelősségre kötelez.