Koppenhága, ​Párizs, Köln, Düsseldorf. Négy városnevet rejt a cím, s egyben négy utazást. A versek alanya amúgy kiüresedetten, „kopár koldus”-ként tévelyeg az idegen környezetben, mindent egy ötödik helyszínre vonatkoztatva: Budapestre. Budapest jelenti a szeretetet, az otthont, az értelmes tevékenységet. Az utazás élményei (múzeumok, kiállítások, szállodák, templomok) korántsem megnyugtatóak, inkább tovább tördelik a lélek még ép területeit. Ezt a tördeltséget fejezi ki a szövegek sajátos nyelve is. A helyesírás és a nyelvhelyesség szabályait felrúgva Tandori egy magyarból transzformált, ám idegenül csengő nyelvet konstruált, amely állandó távolságtartásra kényszeríti az olvasót, míg különös zenéjével ámulatba ejti.

Mégsem a nyelvi játék, ami rendhagyóvá, avantgárddá teszi ezt a kötetet. A sversek egytől egyig „érthetőek”, „értelmezhetőek”. Az újdonság a világot „mikro”-vá változtató szemléletmódban rejlik, amely nyílt ellentmondásban áll az „utazás” felfedezés-jellegével. Hanyattzúdulás csomagokkal egy mozgólépcsőn… guberálás egy városban… értekezés a kutyák fogorvosi kezeléséről az Isar partján… Csavargók és műlovarok ugyanazon a sétányon… és mind ennek „Nagy Értelmetlensége” – mégis vigasz, hogy a jelen koldus-kopárságát távolból nézhetjük, bár közben épp önmagunktól, saját valóságunkból nem szabadulhatunk.

további képek