A ​történelem egyik legnagyobb tömeggyilkosáról szól ez a könyv: Joszif Visszarionovics Dzsugasviliről, azaz Sztálinról,az „Acélemberről” , akinek az élete – jóllehet jó néhány történész írta már meg az életrajzát – mindmáig tele van titkokkal. Edvard Radzinszkij (Az utolsó cár című világsikerű könyv szerzője) ebben az új művében elsősorban a Sztálin nevéhez kapcsolódó rejtélyeket próbálja megfejteni. A kommunista uralom éveiben „szigorúan titkos” levéltári anyagokat és az életben maradt szemtanúk visszaemlékezéseit felhasználva festi meg Sztálin portréját, aki Radzinszkij – és az általa felkutatott tények, dokumentumok és vallomások – szerint a hatalom megszerzésének és megőrzésének ördögi zsenije volt; hideg fejjel, mesteri sakkjátékosként irányította azt a kegyetlen, véres játékot, amelyben a „Nagy Ábránd”, a kommunista világforradalom nevében sok millió embert áldozott fel, megteremtve a totális rettegés és hazugság társadalmát. Radzinszkijtől tudjuk meg, hogy Sztálinnak még a hivatalos születési dátuma is hamis; valójában nem 1879. december 21-én született, hanem egy teljes évvel korábban. S miközben a szerző drámai jelenetekbe sűrítve meséli el a Szoszó nevű grúz kisfiú, a Koba nevű grúz terrorista és a Sztálin nevet viselő szovjet párt- és államvezető élettörténetét, még számtalan rejtélyre derül fény; már amennyire egyáltalán felderíthető egy olyan ember élete, aki módszeresen meghamisította a múltat. Többnyire alaposan dokumentált, hihető verziókat olvashatunk például arról, hogy milyen terrorista akciókat hajtott végre fiatal korában; hogy csakugyan a cári titkos rendőrség, az Ohrana ügynöke volt-e; hogy valójában milyen szerepet játszott az októberi forradalomban; hogy mi állhatott Lenin híres végrendelete mögött, amelyben óvta a pártot Sztálintól, hogy szerepet játszott-e felesége halálában; hogy miként irányította a harmincas évek nagy koncepciós pereit, hogy hódító háborút akart-e indítani Németország és Európa ellen, amikor Hitler megtámadta; hogy milyen apokaliptikus terveket készített elő halála előtt a szovjetunióbeli zsidók ellen és egy újabb háború megindítására; hogy Berija, Molotov és a szovjet felső vezetés többi tagja – akiket minden bizonnyal ugyanúgy elpusztított volna, ahogy a harmincas években Zinovjevet, Kamenyevet, Buharint, Tuhacsevszkijt – hozzájárult-e valamiképpen a halálához…

„Ezennel meg van oldva annak a végtelenül hidegvérű vezérnek a rejtélye, akinek számára semmi sem volt szent az abszolút hatalom felé vezető úton, s aki minden bizonnyal a nyugati történelem legnagyobb tömeggyilkosa” – írja az amerikai kiadás fülszövege. Radzinszkij természetesen nem old meg mindent (hogyan is lehetne „megoldani” sok millió ember elpusztításának „rejtélyét” ?), s a könyve talán elsősorban nem is a történészeknek mond sok érdekeset akik a drámaíró Radzinszkijnél nyilván alaposabban és „tudományosabban” fogják megvizsgálni a megnyílt levéltári anyagokat –, hanem minden egyszerű, laikus olvasónak… Mert nem száraz, tudományos történelemírás ez, hanem sokkal inkább egy különös lelkű, különösen kegyetlen emberről szóló, olykor szubjektív indulatú dokumentumregény.