categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Magyar Zoltán : Szent István a magyar kultúrtörténetben

  • description
  • additional information
Olyan kötetet tart kezében az olvasó, amely nem a már számos szerző tollából megjelent elemzések sorát kívánja szaporítani szent királyunk életével és uralkodásával kapcsolatban, hanem annak a kultúrhagyománynak az összefoglalására vállalkozik, amely Szent István máig elevenen ható emlékéből táplálkozik. Tekintve, hogy a napjaink István-képét alapvetően meghatározó barokk kor Szent István kultuszát elsősorban a Regnum Marianum (Mária országa) gondolatra szűkítette le, a szerző a sokkal többrétű és változatosabb középkori István-kultuszt állította könyvének középpontjába. Feltérképezi első királyunk életével, uralkodásával és a nevéhez fűződő írásokkal (törvényei, Intelmei) foglalkozó történészi, legendaírói és néphagyománybeli elképzeléseket, a szent király képzőművészeti és irodalmi ábrázolásait – a történelmi Magyarország területén ma megtalálható, illetve a források leírása alapján feltételezhető egykori emlékek alapján. Némi kitekintést nyújt arról is, hogy valamikori határainkon túl hogyan élt s él Szent István emlékezete. Térképek segítenek eligazodni a szent királyunk kultuszához fűződő történelmi helyek, templomok, búcsújáróhelyek között. Külön érdekessége a kötetnek, hogy a legendák István-képe mellett a szent király népi mondákból és a népköltészetből kirajzolódó vonásait is igyekszik bemutatni.
condition:
category: Books > History > Hungarian history >
publisher: Helikon, 1996
item number / ISBN: 9799632084014
binding: hardcover (in original dust jacket)
pages: 206
language: Hungarian

more from this author

Magyar Zoltán  : Kalotaszegi népmondák Magyar Zoltán : Kalotaszegi népmondák

pre-order

Magyar Zoltán  : Szent István a néphagyományban Magyar Zoltán : Szent István a néphagyományban

pre-order

Magyar Zoltán  :  A mindentudó fű - Zoborvidéki mondák és hiedelmek Magyar Zoltán : A mindentudó fű - Zoborvidéki mondák és hiedelmek

pre-order

Magyar Zoltán : Halhatatlan és visszatérő hősök. Egy nemzetközi mondatípus Kárpát-medencei redakciói Magyar Zoltán : Halhatatlan és visszatérő hősök. Egy nemzetközi mondatípus Kárpát-medencei redakciói

pre-order

Magyar Zoltán : Csinódi népköltészet - Az Úz-völgyi csángók folklórhagyománya Magyar Zoltán : Csinódi népköltészet - Az Úz-völgyi csángók folklórhagyománya

pre-order

Magyar Zoltán : Népmondák Erdély szívében - Alsó-Fehér megye mondahagyománya Magyar Zoltán : Népmondák Erdély szívében - Alsó-Fehér megye mondahagyománya

pre-order

Magyar Zoltán  : Szent László a magyar néphagyományban Magyar Zoltán : Szent László a magyar néphagyományban

pre-order

Magyar Zoltán  : Rákóczi a néphagyományban - Rákóczi és a kuruc kor mondavilága Magyar Zoltán : Rákóczi a néphagyományban - Rákóczi és a kuruc kor mondavilága

pre-order

Magyar Zoltán  : A Rétiember - Bodrogközi népi elbeszélések Magyar Zoltán : A Rétiember - Bodrogközi népi elbeszélések

pre-order

Magyar Zoltán  : Népmondák Medvesalján Magyar Zoltán : Népmondák Medvesalján

pre-order

Magyar Zoltán : Volt egyszer egy pesti polgárcsalád Unger/Magyar Magyar Zoltán : Volt egyszer egy pesti polgárcsalád Unger/Magyar

pre-order

Magyar Zoltán : Az Árpád-ház szentjei Magyar Zoltán : Az Árpád-ház szentjei

pre-order

Magyar Zoltán : Magyar Zoltán : "Keresztény lovagoknak oszlopa" (Szent László a magyar kultúrtörténetben.)

pre-order

Magyar Zoltán  : Koppány Magyar Zoltán : Koppány

pre-order

Magyar Zoltán : Torna megyei népmondák Magyar Zoltán : Torna megyei népmondák

pre-order

Magyar Zoltán : Árpád-házi Szent Erzsébet Magyar Zoltán : Árpád-házi Szent Erzsébet

pre-order

Magyar Zoltán : Az Árpád-kori szentek legendái Magyar Zoltán : Az Árpád-kori szentek legendái

pre-order

Magyar Zoltán : Szent György a magyar kultúrtörténetben Magyar Zoltán : Szent György a magyar kultúrtörténetben

pre-order

Magyar Zoltán : A herencsényi mesemondó Magyar Zoltán : A herencsényi mesemondó

pre-order

Magyar Zoltán : A csángók mondavilága - Gyimesi csángó népmondák Magyar Zoltán : A csángók mondavilága - Gyimesi csángó népmondák

pre-order

Magyar Zoltán : A híres Báthoriak Magyar Zoltán : A híres Báthoriak 2,600 Ft
Magyar Zoltán : Torna felé vezet egy út... - Torna megyei népballadák Magyar Zoltán : Torna felé vezet egy út... - Torna megyei népballadák 3,800 Ft
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty