„Nem vagyok egy utazós. Nemigen kerekedek fel, nemigen megyek el hetekre, hónapokra. Ha mégis, akkor csak ruccanok inkább. Kinézek, kipillantok, kiszagolok, és már iparkodom is haza. Két dolgot még különösen, kitüntetetten is utáltam és utálok ma is: az egyik turistának lenni, a másik nyaralni. Egy szóban is összeköthetem a kettőt: utálok idegennek lenni. A turistánál szánalmasabb figura alig képzelhető. A turista kinn marad. A felszínen marad, a héjon, azon mászkál, császkál, csúszkál a szerencsétlen végkimerülésig. Én otthonlévőket szeretek szemlézni, ha már én magam nem lehetek otthon. Ezért, ha már muszáj voltam és vagyok utazni, lehetőleg nem szállodában hálok, vagy ha mégis, legalább vizitálok valaki őshonost. Azt is gondolom, hogy normális ember nem megy oda, ahol dolga nincsen. Én legtöbbször valamit elintézendő kerekedtem föl…” Bächer Iván saját bevallása szerint nem szeret kimozdulnia otthonról. De ha már muszáj neki, hát legalább ír róla. Rendhagyó útikönyve turisztikai-gasztronómiai és szellemi-kulturális kalandozásra invitálja az olvasót a nagyvilág, no meg az emberi lélek különös, vagy éppen szokott, otthonos tájaira. Ruccanjunk ki vele London, Róma, Zürich, Bécs, Besztercebánya, Munkács, Kolozsvár főtereire és eldugott utcácskáiba, piacaira és vendéglőibe, szagoljunk-kóstoljunk bele más népek életébe és konyhájába!