„De azért meglepetések érték. Például, amikor először járult a dobogóra helyezett tanári asztalnál trónoló Nusi néni elé, aki egy hatalmas pofonnal engedte visszaútjára el. Vagy amikor először térdelt tíz percen át ugyanezen dobogó vasalt szegélyén. Nusi néni egyébként szerette a változatosságot, néha vonalzóval dolgozott, ilyenkor a kinyújtott és összeszorított ujjaknak kellett a körmöst viselnie… Általánosságban előrebocsátható: több évtizedes iskolai pályafutása alatt Jenő közelről tanulmányozhatta, mint lesz a poroszos, tekintélyelvű, ám hatékony iskola szépen fokozatosan nyugati típusú, liberális és egyben hatástalan intézménnyé, amelyben elébb a nevelés tűnik el teljesen, majd megszűnik a tanítás is. Olyan iskolában kezdte, amelyben a tanár verte a gyereket, és olyanban végezte, amelyben a gyerek verte a tanárt.” Így veszi kezdetét Gold Jenő szocializációja. Kilépése az otthon óvó melegéből a nagyvilágba. De körmös ide, körmös oda, az ifjú Gold mindenek dacára egy életre elkötelezett híve marad mindenféle gyermek- és tanintézménynek. Olyannyira, hogy még tanárnak is felcsap egy időre. Az élet be- és megtanulásának olykor igencsak rögös és fáradtságos útja a családias wekerlei óvodán, az ugyancsak wekerlei általános iskolán és az ország egyik legjobb gimnáziumán, többnyári táborokon és egynyári szerelmeken át vezet egészen a Magyar Néphadsereg aknavető ütegéig, ahol életre szóló ivászatok és barátságok esnek. És ahonnan végül épségben leszerelvén az író Villonnal együtt elmondhatja magáról: Mindent tudok hát, drága herceg, Tudom, mi sápadt s mi ragyog, Tudom, hogy a férgek megesznek, Csak azt nem tudom, ki vagyok. Éppen ezért a könyvnek csak egyelőre van vége.