Legeza Ilona könyvismertetője: Az orosz irodalmi realizmus talán legjelentősebb képviselője, Lev Tolsztoj naplóinak mindeddig legbővebb magyar nyelvű bemutatására vállalkozik a kötet, amely az ifjúkortól szinte a halál napjáig követi az író belső világának és gondolatainak fejlődését. A Napló 1847-től 1910-ig, időrendben válogat a folyamatosan vezetett feljegyzésekből. Tolsztoj szükségesnek tartotta a naplóvezetést egyrészt a nyilvánosságnak szánva, másrészt - és a tartalmat tekintve ez a meghatározó - a saját, belső gondolatai tisztázására (".én az üdvösségemet keresem ezekkel."). Naplói ezért szinte kizárólag saját életét tükrözik; azt a "szellemi önteremtő" folyamatot, amely a maga számára megalkotott öntökéletesítés programján keresztül egy újfajta hit, a szeretetközpontú vallásosság szellemében kívánja "megváltani" önmagát és általában az embert. Ez a program hatja át lényegében regényeit (pl. Anna Karenina, Feltámadás) és elbeszéléseinek többségét is, így Napló és irodalom végül is egyetlen célt közvetít életművében: önmagának és kora történelmének kritikai-erkölcsi megítélését - kettős síkon. A kötet tehát egy önmagával állandó párbeszédet folytató, szociálisan és etikai értelemben is túlérzékeny művészember több mint fél évszázados "kalandját" mutatja be: a megélt életet. A válogatás szempontja ehhez a bemutatáshoz kötődik, így a Napló a tartalmas, lehetőleg egységes gondolatok, élményszerű események közlését szorgalmazza, és általában mellőzi a sztereotip fordulatokat, a rejtett célzásokat, az un. közömbös szövegeket. Tolsztoj - gondolatainak zavartalanabb megformálása érdekében - élete vége felé a Napló mellett (sokszor azzal párhuzamosan) külön is készített önvallomásos jegyzeteket. Ezeket (az un. "Titkos" - 1908; és a "Bizalmas" - 1910. naplók) tudatosan zaklatott érzelmei "bevallására" vezette, és bennük a családjához fűződő viszonyát igyekezett tisztázni. A szerkesztő ezekből a feljegyzésekből is részleteket illeszt a naplófolyamhoz, hiszen az itt leírt gondolatok nemcsak folytatják, kiterjesztik Tolsztoj gondolatait, de bemutatják azt a lelki gyötrődést is, amelynek középpontjában az író és felesége között évtizedeken keresztül folytatott érzelmi viaskodás áll, és amely csak Tolsztoj Jasznaja Poljanáról történt 1910. október 28-iki "menekülésével" fejeződik be. A Napló az 1967-es válogatás anyagát jelentősen kibővíti, így több - főleg az önfejlesztést alapozó erkölcsi alapgondolatok tekintetében - részlet most olvasható először magyarul a kötetben, amely - nemcsak irodalomtörténeti forrásmű, de érdekes, gondolatébresztő olvasmány is, voltaképp újabb Tolsztoj-regény.