Lev Tolsztoj az 1870-es évek második felében – miközben nagyregényét, az Anna Kareniná-t írta – szinte egyfolytában a Gyónás önemésztő gondolataival küszködött. Az Anna Karenina szereplői valamennyien Tolsztoj családtagjai és közeli ismerősei köréből adaptálódtak az irodalomba; köztük hol békésen, hol lázongó elvágyódással múlatta mindennapjait ez a habókosnak tartott gróf, aki szénakaszáláskor – az értelmes-munkás élet formáit keresve – a parasztjaival együtt vágta a rendet. Az Anna Karenina Levinjének alakjában az író mintegy önmagát tárta a világ elé, a Gyónás szerzője pedig – vagyis az első személyben beszélő Tolsztoj – csaknem szó szerint megismétli Levin mondatait: "Mi vagyok én?", "Miért élek én?", és keresve, mi adna értelmet életének, eljut az egyetemes érvényű felismerésig: "Ahol élet van, ott – mióta csak létezik az emberiség – a hit teszi lehetővé az életet…" Az életmű mélységeinek, Tolsztoj egyéniségének közelebbi megismerését segítő Gyónás – Thomas Mann értékelése szerint – Szent Ágoston és Rousseau vallomásai mellett a világirodalom legnagyszerűbb önéletrajzai közé tartozik. A másik nagy kérdés, mely Tolsztojt ifjúságától kezdve a haláláig foglalkoztatta: "Miért írok?" E kérdésre is többször válaszolt, küldetését, elhivatottságát hangoztatta, ám csodálkozott – mondta már öregemberként –, hogy Isten miért éppen őt, gyarló, bűnös embert választotta ki, hogy rajta keresztül szólítsa meg az embereket. A Mi a művészet? című könyvében Tolsztoj a fő európai nyelveken megjelent minden jelentős esztétikai tárgyú műről hosszabb-rövidebb ismertetést közölt. "Bármilyen különös is ez a kijelentés – írja Tolsztoj –, az összeírt könyvhegyek ellenére a művészet pontos meghatározása mind a mai napig nem született meg. Ennek az az oka, hogy a művészet fogalmát a szép fogalmára alapozták." Tolsztoj javaslata szerint a művészetet nem az élvezet, a szórakozás eszközének, hanem az élet szükséges feltételének kell tekintenünk. S a művészi alkotások tartalmi oldalára és közérthetőségére helyezve a hangsúlyt, válogatás nélkül elutasította a szimbolistákat, a dekadenseket – s minden olyan műalkotást, amely megítélése szerint csak a vallási tudatukat elvesztett osztályok élvezetét szolgálja. A művészet jövőjéről utópisztikus optimizmussal írja: "A művészetnek ma az a rendeltetése, hogy… a most uralkodó erőszak helyén megteremtse az Isten, vagyis a szeretet uralmát." A két esszé közreadásával Tolsztoj halálának századik évfordulójáról emlékezünk meg. Szerkesztette és a jegyzeteket összeállította Gerencsér Zsigmond.