Minden isteneszmének az ember javát és hasznát kell szolgálnia, s ha erre többé nem alkalmas, lassan elenyészik, feledésbe merül vagy átalakul – ez a gondolat szövi át Karen Armstrong nagyívű, sok tekintetben szubjektív s ugyanakkor mégis akár vallásenciklopédiaként is forgatható munkáját. A szerzőnő izgalmasan mutatja be a korai teremtésmítoszokat, majd azt a folyamatot, ahogy lassanként kialakult az egyistenhit a babiloni fogságban élő zsidók körében. Aztán a zsidó, a keresztény és a muszlim monoteizmus különböző válfajait elemezve Armstrong rávilágít az ember eredendő vallásos tudatára éppúgy, mint e vallásos tudat számtalan árnyalatára és módosulására az egyistenhit négyezer éves története során. S mint könyve utolsó fejezetéből kiderül, korunkban nem kis tétje van annak a kérdésnek, amely a szerzőnő személyes életében is oly sok vívódást okozott; nevezetesen, hogy mi szolgálja inkább az ember üdvét – a megszemélyesített istenkép, a misztikusok szenvedélyesen átélt, de elvolt istene, vagy pedig a filozófusok absztrakt távoli Legfőbb Létezője, mely mindennapos bajainkban immár vigaszt nem nyújthat. Vagy lehetséges-e akár egy isten nélküli erkölcsös világ – azaz, mint Karen Armstrong felteszi a kérdést: „Van-e Istennek jövője?”
Karen Armstrong hét éven át római katolikus apáca volt, majd 1969-ben kilépett a rendjéből, elvégezte az Oxfordi Egyetemet, és modern irodalmat tanított a Londoni Egyetemen. A nyolcvanas évek elejétől ír nagy sikerű vallástörténeti tanulmányokat, és készít tévéműsorokat, melyek közül a legjelentősebb hatrészes sorozata Szent Pál életéről. Jelenleg a Leo Baeck Judaisztikai Egyetemen tanít.